Mind a természeti, mind a kulturális és persze a gasztronómiai csodákon kívül a Káli-medence leginkább
a komoly történelmi múltra visszatekintő borairól híres.
Az igazán magas napsütötte órák száma, a lankás vidék, a környező hegyek szélárnyéka, a Balaton előidézte mikroklíma (mely a nagy víztükör fényvisszaverő erejétől kezdve az ideális páratartalomig már-már mediterrán feltételeket biztosít) és a vulkanikus vörös talaj miatt már a római korban is szőlőt termesztettek errefelé, hogy kiváló minőségű borokat készítsenek belőle.
A vidék borai annyira magas minőséget képviseltek, hogy Probus császár (i.u. 276-282) idején a Vinea Pannonia Nobilis Districtus megjelöléssel látták el őket, hogy így tartsák nyilván és különítsék el más boroktól.
A honfoglalás után három fő hatás nyomta rá pecsétjét a vidék szőlőtermesztésére: egyrészt a római örökség, másrészt az újonnan betelepülő magyar törzsek ázsiai és kaukázusi hagyományai, harmadrészt pedig a keresztényég terjedésével együtt megjelenő szerzetesrendek (kezdetben főleg a Bencések) által Itáliából és nyugatról magukkal hozott szokásaik. Ezek kerek egészeként egy igazán sokszínű borkultúra alakulhatott ki.
Az Árpád-ház alatt a környék hét települése mindenféle adó megfizetése alól mentesült, cserébe azért, hogy magának a királynak termeljenek első osztályú borokat- ez egészen 1341-ig tartott. Több borász is nemesi címet kapott munkája elismeréseként.
A XIX. századi nagy filoxéra járvány azonban a Balaton-felvidék szőlőültetvényeit is elpusztította, így csak nagy-nagy hitelek és sok munka árán sikerült újra telepíteni a lankás vidéket.
Napjainkban a Káli-medence borai közül kiemelkednek az eredetvédett termékek, amiket három fő csoportba sorolnak, úgymint: „Káli”, „Káli-királyi” és „Káli Királyi Főbor”.
A 2009 óta érvényben lévő szabályozásnak nagyon magas minőséggel és komoly előírásoknak megfelelve lehet eleget tenni, hogy egy-egy bor elnyerje a kiemelkedő rangok egyikét.
Napjainkban a Káli-medence borai közül kiemelkednek az eredetvédett termékek, amiket három fő csoportba sorolnak, úgymint: „Káli”, „Káli-királyi” és „Káli Királyi Főbor”.
A 2009 óta érvényben lévő szabályozásnak nagyon magas minőséggel és komoly előírásoknak megfelelve lehet eleget tenni, hogy egy-egy bor elnyerje a kiemelkedő rangok egyikét.
A vidék leginkább a fehérborairól híres, jellegzetes fajtái a Chardonnay (ezen belül is az úgynevezett Kereklevelű), a Furmint (régies nevén Szigeti), az Olaszrizling (Nemes rizling), Cserszegi fűszeres, Ottonel muskotály és a Szürkebarát.
De természetesen, még ha kisebb mennyiségben is, de megtalálhatók vörös fajták, mint például a Zweigelt és a Kékfrankos.
A környéket járva mindig beleütközik a látogató valamibe, ami a terület évezredes lelkét, a borászatot jelképezi, hiszen itt a szőlőtermesztéssel együtt alakult ki az a vidék, amit ma ismerünk. Minden a borra és a bor szeretetére vezethető vissza.
A Káli Panorama Resort házai századmúlti présházból és borospincéből lettek kialakítva, ezáltal igazán autentikus környezet várja az ideérkezőket!
Néhány híresebb pincészet a teljesség igénye nélkül: